A reformkor Magyarországon - történelmi áttekintés

       A reformkor kezdetének több dátumot is meg szoktak jelölni: vannak, akik 1825-ös évet tartják az első reformországgyűlés kezdetének, vannak, akik szerint csak később, 1832-ben kezdődött ténylegesen a reformkor. De mit is takar ez a fogalom? Nincs óriási változás 1824 és 1825 között, nem csillant fel újévkor egy magyarnak sem a szeme, hogy tegnap még a régi korban éltem, de ma már elkövetkezett a reformkor. Sok év elteltével ült össze újra az országgyűlés, a megkezdett haladás folytatódott, de felnőtt egy új generáció, akik újult erővel vetették bele magukat a magyar ügyekbe.

Gróf Széchenyi István (1791-1860)

            Az 1820-as évekre elmélyült a konfliktus az udvar és a magyar nemesség között. A magyarok sokszor nem engedelmeskedtek a meghozott törvényeknek, például az újonckiállításoknak, az udvar szigorú cenzúrával* próbálta megakadályozni a liberális* eszmék terjedését, de több szinten is ellenállásba ütközött. Ferencéknek rá kellett ébredniük, hogy a válságot csak kompromisszummal lehet feloldani, és erre egyedül egy országgyűlés alkalmas. A diétára 1825-ben került sor, aminek egyik első tette a király negyedik feleségének, Karolinának a királynévá koronázása volt. Bár nem történt túl nagy, figyelemre méltó enyhülés vagy változás az országban, a politikai élet számára mégis egy új korszak nyitánya lett ez az év. Az országgyűlés mai szemmel nézve fő eseménye mindenképpen Széchenyi István* fellépése volt. A gróf az éves jövedelmét ajánlotta fel a Tudományos Akadémia létrehozására. Ezzel buzdította a többi nemest is arra, hogy az óriási vagyonukat az ország fejlesztésére szánják, ne pocsékolják el holmi hiábavalóságokra; nem mellesleg örök időkre beírta magát a magyar történelem lapjaira.

V. Ferdinánd (1835-1848) magyar király

            A következő országgyűlést 1830-ra hívták össze, azonban ennek legfőbb célja Ferenc király fia, Ferdinánd főherceg megkoronázása volt. Habár Ferenc még öt évig élt ezután, biztosítani akarta gyenge szellemi és testi adottságokkal rendelkező elsőszülöttjének trónutódlását. V. Ferdinánd (1835-1848) híján volt minden uralkodói képességnek, helyette a tényleges vezetést Metternich kancellár végezte. Az 1830-as diétán eltervezték a rendek összehívását az 1831-es esztendőre, de ez a felvidéki kolerajárvány és az azt követő parasztfelkelés miatt meghiúsult. A következő országgyűlésre így 1832 és 1836 között került sor. Itt tűnik fel két másik fontos politikai alakunk: Deák Ferenc és Kossuth Lajos, aki az OrszággyűlésiTudósítások* című folyóiratával megteremti a nyilvánosságot és közvéleményt a diétán belül. Felmerült az örökváltság* kérdése és a közteherviselés* gondolata is. Annyiban enyhült a jobbágyok sorsa, hogy ezután szabadon kereskedhettek a terményeikkel, és a vagyonosabbak megvehették a telküket a földesúrtól.

Kossuth Lajos (1802-1894)

            Az ezt követő, 1839-1840-es országgyűlés talán legfontosabb pontja az önkéntes örökváltság törvénybe iktatása volt (bár nem hozott nagy változást, 1848-ig a jobbágyok mindössze egy százaléka váltotta meg magát). Deák, mint az ellenzék vezetője okos együttműködésben volt Metternich kancellárral, aki tudta, hogy reformjavaslatokkal elérheti az ellenzék mérséklődését. Kossuthot és pár társát (köztük Wesselényi grófot*) még 1837-ben börtönbe zárták. A közvélemény ellenkezése miatt végül megszüntették ellenük a felségsértési pert az országgyűlés keretein belül. Kossuthnak szerkesztőséget is adtak a Pesti Hírlapnál*, bár az udvar célja nem feltétlenül az engesztelés, hanem az ellenőrzés volt: a cenzúra miatt nem lehetett bármit leírni a folyóiratok cikkeiben.

Deák Ferenc (1803-1876)

            Az 1840-es évek a Széchenyi-Kossuth vita jegyében teltek. A két politikus merőben más elképzeléseket vallott, de persze mindkettőjük a saját igazát tartotta megfelelőnek. A vita az 1843-1844-es országgyűlésen is folytatódott: Kossuth követelte a kötelező, állami kárpótlással járó örökváltságot, míg Széchenyi az önkéntes örökváltság híve volt – belátta, hogy sokan vannak a jobbágyok között, akiknek nincs is földjük, amit megválthatnának. Az országgyűlés legnagyobb érdeme az 1844-es II. törvénycikk volt: a magyar lett a hivatalos államnyelv az országban.

            Az korban egyre jobban körvonalazódni látszottak a politikai élet ellentétei. Két fő párt alapult meg az 1840-es években – a konzervatív párt 1846-ban (tagjai között megtalálhatjuk Széchenyit is, fő céljuk a fontolva haladás) és a liberális párt 1847-ben (Deák, Kossuth, Batthyány Lajos gróf* részvételével, ők az ellenzék képviselői). Az ellenzék tagjai alapították még az Ellenzéki Kört és a Tízek Társaságát* is. Az 1847-1848-as utolsó reformországgyűlésre az ellenzék megfogalmazta az Ellenzéki Nyilatkozatot - Deák és Kossuth voltak a fő készítői -, amelyben kifejtik követeléseiket. Mire azonban a nyilatkozat feliratként felkerül a királyhoz és V. Ferdinánd el is fogadja azt, kitör az 1848. március 15-i forradalom. 

Az első népképviseleti országgyűlés - Pest, 1848

Felhasznált irodalom

Bérenger, Jean – Kecskeméti Károly: Országgyűlés és parlamenti élet Magyarországon 1608-1918. Napvilág Kiadó, Bp., 2008.

Szijártó M. István: A diéta. A magyar rendek és az országgyűlés 1708-1792. Osiris, Bp., 2005.

A 18. századi Magyarország - történelmi áttekintés

    A Habsburg Birodalom közepén állunk. Az elmúlt évtizedek nagyrészt kardok csattogásával, fegyverek ropogásával, azaz háborúval teltek el. Csata csatát követett, de mire feleszmélt a magyar nép, a 16. század közepe óta tartó török uralom* alól szinte kivétel nélkül felszabadította az országot a Szent Liga* (a Temesköz* egyelőre török kézen maradt). Az 1699-es karlócai békével* lezárták a háborúskodást, de Magyarország nem volt teljesen elégedett: az ország még mindig nem volt egységes, Erdélyt külön tartományként kezelték a Habsburgok.

Magyarország a 18. században

Az országgyűlések is, mint általában konfliktust okoztak a magyarok és az osztrákok között. Ha összehívták a rendeket, ők azonnal benyújtották a sérelmeiket – adócsökkentést szerettek volna és egyéb kiváltságokat. Ezért inkább máshogy próbálták megoldani a törvényhozást, elkerülve a meddő vitákat. Érdekes módon pont egy szabadságharcra volt szükség ahhoz, hogy újra összehívják az országgyűlést a Magyar Királyságban. Ez II. Rákóczi Ferenc szabadságharca* (1703-1711) volt. Rákóczi, aki erdélyi fejedelmek* leszármazottja volt, és felvette a „szövetkezett rendek vezérlő fejedelme” címet, több országgyűlést is tartott. Az első, az 1705-ös szécsényi gyűlés azonban nem képviselte a tényleges országot a fejedelem szerint. Az ónodi országgyűlésen*, amit 1707-ben tartottak, kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Ez nem változtatott I. József magyar király (és német-római császár) helyzetén, csupán felháborította az uralkodót, aki az események hatására húsz év után összehívta az országgyűlést Pozsonyba. Ezt a Pozsonyban tartott diétát* nem szabad összekeverni Rákócziék gyűléseivel. A magyar népnek ekkor mondhatni két uralkodója volt, két különböző törvényhozó testülettel (persze ez így nem teljesen helytálló, mivel Rákóczi Ferenc sosem akart király lenni, és nem is lett azzá). Rákóczi és követői nem jelentek meg az országgyűlésen, hiszen az ő véleményük szerint interregnum* uralkodott az országban. Ez az országgyűlés is hasonlóan a korábbiakhoz vitákkal telt és nem végzett semmit. Közben a kuruc* seregek egyre gyengültek, mire 1711-ben kimondták a szatmári békét, és véget ért a szabadságharc, I. József már nem élt. Az új király, III. Károly (1711-1740) spanyol földről érkezett haza, Rákócziék pedig az amnesztia* ellenére elhagyták az országot. Tágabb témánkhoz kapcsolódva talán érdemes megjegyezni, hogy Rákóczi Ferenc több mindenben is lengyel példát követett, amikor az uralkodásról vagy a megszerzett területek közigazgatásáról volt szó.

II. Rákóczi Ferenc (1676-1735)

Károly azonnal összehívta a félbehagyott országgyűlést, ahol beccikelyezték a szatmári béke pontjait (1712-1715). A következő országgyűlés 1722-ben az ismert törvényt, amit latin nevén Pragmatica Sanctiónak hívunk. Ez biztosította a fiúgyermek nélküli Károlynak a leányági örökösödést – kizárva a rokonságot, a lánya, Mária Terézia (1740-1780) örököli a trónt. A magyar országgyűlés hozzájárult a törvény elfogadásához. Károly idejében sem volt gyakori a rendek összehívása: a király hasonlóan az elődeihez kisebb gyűléseken próbálta rendezni a pénzügyi kérdéseket. Emiatt talán nem is meglepő, hogy Károly közel harminc éves uralkodása alatt 1722-1723 után csupán még egyszer, 1728-ban hívta össze a magyar országgyűlést. Azonban ez a gyűlés sem hagyott nagyobb visszhangot, és politikai szempontból sem volt túl jelentős.

A király 1740-es halála vezetett a következő országgyűlés összehívásához, több szempontból is. Poroszország királya, II. Frigyes (1740-1786) nem volt hajlandó elfogadni a Pragmatica Sanctiót, így Károly halála után bevonult seregével a Habsburg Birodalom egy területére, Sziléziába. Ez felbátorított másokat is, mint például a bajor választófejedelmet, aki nemsokára már a császári koronát is magáénak szerette volna tudni. Kitört az osztrák örökösödési háború* (1740-1748). Visszatérve a magyar ügyekhez, Mária Terézia hamarosan abban az aggasztó helyzetben találta magát, hogy a nagy birodalmából csak Magyarország maradt biztosan a hatalmában. A fiatal királynő összehívta az országgyűlést Pozsonyba 1741-ben. Itt történt meg a legendás jelenet, mikor a királynő gyászruhában, karján a kisfiával – a későbbi II. Józseffel – kéri a rendek segítségét. A magyarok az azóta is sokszor idézett mondással válaszoltak: „Vitam et sanguinem”*, azaz életüket és vérüket adnák az uralkodóért. Az elkeserítő helyzet hamarosan javulásnak indult, de a háború 1748-as lezárásakor Szilézia porosz kézen maradt, és az ugyancsak a területért kezdődő hétéves háború* (1756-1763) során sem tudta Mária Terézia visszaszerezni Frigyestől.

Mária Terézia (1740-1780) a magyar rendek előtt

A háborúk közben is zajlott az élet az országban, és még az országgyűlések is összehívásra kerültek. A következő 1751-es gyűlésen újra egy adóreform miatt történt összetűzés. Mária Terézia a magyarok egyetértését szerette volna megszerezni mindenben, ezzel mutatva Európának, hogy a magyar és osztrák fél annyi idő után végleg kibékültek egymással. A „rebellis magyarok” azonban - főleg az alsó táblán résztvevők – nem egyeztek bele az adóemelésbe. Az 1751-es csalódás után Mária Terézia 1764-ben próbálkozott újra a rendekkel való egyezkedéssel. A két fő cél a következő volt: 1 millió forintos adóemelés – gondoljunk bele, hogy ez csak a polgárokat és a parasztokat érintette volna az országban, hiszen a nemesek és egyházi személyek adómentesek voltak – és a nemesi felkelés* reformja. Érthető módon ez a két kérelem is süket fülekre talált. Mária Terézia nem tudott mit tenni, feloszlatta az országgyűlést. Tehetetlenségében, környezetének tanácsára úgy döntött, ezentúl országgyűlés nélkül kormányoz. Az utolsó parlamenti rendelkezéseket 1765-ben szentesítették, ezután negyed évszázad telt el Magyarországon országgyűlés nélkül (1765-1790). Nem hiába nevezzük Mária Teréziát felvilágosult abszolutista* uralkodónak.

Az 1790-es változás egy uralkodóváltásnak volt köszönhető. Mária Terézia 1765 után rendeletekkel kormányzott, ezt folytatta halála után legidősebb fia, II. József (1780-1790) is, aki anyjához hasonlóan a felvilágosult abszolutizmus híve volt. Józsefet tíz év uralkodás után öccse, II. Lipót (1790-1792) követte a trónon.  Lipót azonnal hozzáfogott az alkotmányosság helyreállításához – ennek egyik fő része a koronázó országgyűlés összehívása volt 1790-ben Budára (Mária Terézia, az utolsó országgyűlése feloszlatásakor törvényt hozott arról, hogy az elkövetkezendő országgyűlések Magyarországon mindig Budán legyenek megtartva a régi Pozsony helyett). Bár Lipót ugyanolyan hazafias, vérmes magyar rendekkel találta magát szemben, mint elődei, a magyarok sokat változtak az elmúlt időszakban: elérte őket is a felvilágosodás szellemisége - a politikai osztály nagy része európai egyetemeken tanult - és sokkal jobban integrálódtak* a birodalom egészébe, mint korábban. Az eddig két „párt”-ból álló politikai osztályon belül – Habsburg-pártiak és Habsburg-ellenesek – kialakulóban volt egy új irány, azok vezetésével, akik a haladás eszméjét képviselték. Lipót két évvel későbbi, váratlan halálával egy korszak is lezárult. Az utódja, fia, I. Ferenc (1792-1835) uralkodásának nagy része a 19. században zajlódott. A 18. század végén zavaros időszak következett Európára, kezdve az 1789-es francia forradalommal*, amit a jakobinusok* vérengzése folytatott az országban. Az új század elején pedig a napóleoni háborúk* határozták meg az európai államok -  így köztük Magyarország – jövőjét.

I. Ferenc (1792-1835) magyar király

Ferenc a rendszeres országgyűlések híve volt, uralkodása alatt összesen tízszer hívta össze a magyar rendeket, vagy Pozsonyba vagy Budára. Amint már említettünk, Ferenc uralkodásának első évtizedei a franciák elleni csaták jegyében teltek. A király első összehívott országgyűlésére 1796-ban került sor, ekkor választották nádorrá József főherceget*, megszavazták a hadiadót és ötvenezer újonc katona kiállítását. A további diétáknak is hasonló volt a tartalma. 1802-ben az udvarnak sikerült elérnie a régóta óhajtott adóemelést. Az általános nemesi felkelést 1797 óta többször is összehívták, attól függetlenül, hogy csupán egyszer, 1809-ben került sor összeütközésre Napóleon katonái és a magyar sereg között, Győrnél, ahol a magyar-osztrák haderő vereséget szenvedett (bár nem olyan súlyosat, mint ahogy állítani szokták). A háborús állapot miatt az országgyűlés megkapta az engedélyt egy katonai akadémia létesítésére – ez a későbbi Ludovika Akadémia, ami Ferenc király harmadik feleségéről, Mária Ludovikáról kapta a nevét. A 19. század elején a kultúra is folytatta a térhódítását az országban: gróf Széchényi Ferenc* 1802-ben a nemzetnek adományozza könyvgyűjteményét, ami a nemzeti könyvtár (ma Országos Széchényi Könyvtár*) megalapításához vezet; 1808-ban törvényt hoznak a Nemzeti Múzeum, Nemzeti Színház és egy Tudós Társaság létrehozására.

Egy idő után azonban I. Ferencnek is elege lett az országgyűlés konfliktusaiból. Hasonló álláspontot képviselt Metternich kancellár* is – nincs szükség a parlamenti bonyodalmakra, lehet kormányozni anélkül is. Tizenhárom év telt el (1812-1825), míg az uralkodó újra összehívta a magyar rendeket. Azonban ez már a következő témánkhoz tartozik.

Felhasznált irodalom

Bérenger, Jean – Kecskeméti Károly: Országgyűlés és parlamenti élet Magyarországon 1608-1918. Napvilág Kiadó, Bp., 2008.

Szijártó M. István: A diéta. A magyar rendek és az országgyűlés 1708-1792. Osiris, Bp., 2005.

A magyar parlament működése

           Azt már az előző bejegyzésben kifejtettük, kik vehettek részt a magyar országgyűlésen és hogy voltak felosztva a rendek két házra, azaz táblára. De hogyan is működött ez az egész? Miként zajlott le egy 18-19. századi országgyűlés Magyarországon?

       Az országgyűlés összehívása Magyarországon az uralkodó joga volt. Ha éppen az uralkodó halála miatt kellett összehívni a koronázó országgyűlést*, az a trón várományosának a feladata volt. A diéták között néha csak pár év, de volt, hogy évtizedek is elteltek – az éppen uralmon levő királynak/királynőnek az elképzelése és szeszélyei is befolyásolták a dolgok menetét. Ha már elhatározták, hogy országgyűlést hívnak össze, magát a gyűlés kezdetét hosszú szervezési folyamat előzte meg. Ki kellett küldeni a királyi meghívóleveleket mindenkinek, aki jogosult az országgyűlésen való részvételre. A követeknek megbízólevéllel kellett érkezniük az országgyűlés helyszínére, enélkül nem kaptak engedélyt a belépésre. A résztvevők sokszor késve értek oda a gyűlésre, hiszen voltak bőven, akik az ország másik végéből kerekedtek fel, hogy részt vegyenek a diétán. A királynak természetesen külön fenntartott helye volt az országgyűlésen, de a szokás az volt, hogy őt is követek, a királyi biztosok képviselik: világi főurak vagy egyházi méltóságok, ez már az adott uralkodótól függött. Azonban többször előfordult, hogy a király részt vett a diétán, ha csak rövid időre is: III. Károly* tíz napot töltött az 1722-es gyűlésen. A királyi biztosok rendszeresen jelentéseket tettek uruknak az országgyűlés menetéről, és utasításokat kaptak a jövőre nézve.

Pozsonyi látkép - 1760

            A magyar országgyűlések helyszíne a 18-19. században általában Pozsony volt. Ennek okai között szerepel, hogy a város közel volt a bécsi udvarhoz, így könnyű volt a királyi biztosoknak az uralkodóval érintkezni, másrészt Buda 1541-es török kézre kerülése után Pozsony lett kiválasztva a város „utódjául” (nem vettük most figyelembe a Rákóczi szabadságharc alatt megtartott kuruc gyűléseket, amelyek más-más városba lettek összehívva). A diéta megnyitását Veni Sancte* szentmise előzte meg a templomban. A megnyitó beszédet több különböző tisztség képviselői is megtarthatták: volt példa rá, hogy a személynök, a nádor vagy a kancellár mondott beszédet. Ezután következtek a királyi előterjesztések és a rendek sérelmeinek bemutatása. Hogy melyiket vegyék előre, abból sok vita keletkezett a századok folyamán. Maguknak a sérelmeknek a kidolgozása is sok időt vett igénybe. Nem csoda, hogy jó néhány országgyűlésen nem jött létre érdembeli megegyezés és nem születtek lényeges törvények – az összetűzés a király és a rendek között már a sérelmek előterjesztésében gyökerezett.

Az országgyűlés felépítése

            Az országgyűlés működése üzenetváltáson alapult. A két tábla egy testületnek tekintette magát, egyszerre is üléseztek. A kezdeményezés joga az alsótáblánál volt, az ott résztvevők terjeszthették ki először a nézeteiket, amelyeket üzenet formájában adtak át a felsőtáblának. Ezután a felsőtáblán volt a sor, hogy döntsön. Ha elutasították az alsótábla kérvényét, visszaküldték az üzenetet – az alsótáblán múlt, hogy annyiban hagyja az ügyet, vagy átdolgozva újra megpróbálkozik vele. Ha a felsőtábla megszavazta az üzenet tartalmát, feliratként elküldték az uralkodóhoz. A király vagy a képviselői kezében volt az igazi döntés, megvétózza -e az előterjesztést, és visszaküldi a táblákhoz leiratként, vagy támogatja, és ezzel elfogadva a törvénybe foglalását. Az uralkodó által elfogadott törvények írásba foglalása és becikkelyezése egy külön bizottság feladata volt. Az országgyűlés berekesztése is az uralkodó joga volt. Ez ideális esetben akkor történt meg, ha már minden sérelem és kérelem napirendre került, és a törvények elfogadásra kerültek, azonban lentebb is utalni fogunk olyan esetekre, ahol a meddő viták kilátástalansága miatt az uralkodó említésre érdemes döntések hiányában zárta le a diétát. A berekesztés után záró ceremónia következett, búcsúbeszédekkel.

            Így nézett ki tehát nagyvonalakban egy újkori magyar országgyűlés. A következő bejegyzésből kiderül, milyen időket éltek meg a fent említett módon működő diéták.

Felhasznált irodalom

Bérenger, Jean – Kecskeméti Károly: Országgyűlés és parlamenti élet Magyarországon 1608-1918. Napvilág Kiadó, Bp., 2008.

Szijártó M. István: A diéta. A magyar rendek és az országgyűlés 1708-1792. Osiris, Bp., 2005.

A magyar parlament felépítése

Ha a magyar és országgyűlés* szavakat hallja az ember, vajon mi jut először az eszébe? Nagy esély van rá, hogy a reformkor: Széchenyi, Kossuth és társaik. Lehet, hogy felrémlik emlékezetünkben a tizenkét pont* harmadik pontja: „Évenkinti országgyülést Pesten”. Nevezetes még az ónodi és a tordai országgyűlés* is. Több mint ezer év történelmét tudhatjuk magunkénak, ezeknek a sűrű, eseményekkel teli évszázadoknak a politikájáról, törvényhozásáról és parlamentiségéről több kötetes könyvsorozatot lehetne kiadni. Mi ezzel meg sem próbálkozhatunk blogunk keretein belül, de akkor hogyan adhatnánk át a korszakhoz kapcsolódó tudást a legtömörebben, úgy, hogy közben olvasmányos is legyen? A következőket határoztuk el:

Az alábbiakban bemutatásra kerül a 18-19. századi magyar parlament* felépítése, utána pedig egy hosszabb-rövidebb összefoglaló következik a korszak történelmi hátteréről, a magyar országgyűlések szemszögéből nézve. Elsősorban az országgyűlések felépítésére fogunk koncentrálni, de persze muszáj kitérnünk az ott meghozott döntésekre is, a fontosabb szereplők mellett. Ne is húzzuk tovább az időt, merüljünk el a történelem bugyraiban.

Ülésezik a magyar országgyűlés - Pozsony, 1832-1836

A magyar parlament az újkorban

            A következő három fogalom mind egy jelentésre utal: parlament, országgyűlés, diéta* – ez utóbbi szó hangzik talán a legszokatlanabbul, de ezzel is találkozhattunk már a bemutatkozó bejegyzésünkben. A 11-18. század során több mint harminc különböző elnevezéssel illették hazánkban az országgyűlést. A korban a rendi dualizmus uralkodott az országban, azaz a király és a rendek között megosztott volt a hatalom. Ennek a rendi kormányzásnak a legfőbb szerve az országgyűlés, de mégsem lehet fő törvényhozó testületnek nevezni: az országgyűlés megszavazhatott bármit, ha egyet értettek a rendek, azonban a király beleegyezése nélkül mégsem jöhetett létre egyik vagy másik törvény. Viszont ez fordítva is így volt – az országgyűlés megvétózhatta* a király javaslatait, és a rendek éltek is a lehetőséggel. Ez sok konfliktus kiindulópontja volt a 18-19. század során. Egyébként az országgyűlés elsődleges céljának a korban nem is a törvényhozást tekintették, hanem az adómegajánlást és a rendek sérelmeinek orvoslását.

De mik is ezek a rendek és kik tartoztak ezekbe? Egy 1608-ban elfogadott törvénycikk szerint Magyarország lakosait négyféle rendbe lehetett sorolni: 1. főpapok, 2. bárók, 3. nemesek és 4. szabad városok. Azonnal szemet szúrhat néhány dolog: a szabad város, mint rend? Igen, a szabad királyi városok* (például Buda, Székesfehérvár vagy Sopron) küldhettek követet a diétára, aki az egész város akaratát képviselte. Azután: hol vannak azok, akik nem nemesi származásúak, mint a jobbágyok*? Az újkori Magyarországon nagyon kevés embernek adatott meg, hogy részt vehessen az ország törvényhozásában, a nem nemesi származásúak előtt csupán az 1848-as áprilisi törvények* elfogadásával nyílt meg az országgyűlés kapuja – ezt nevezzük népképviseleti országgyűlésnek*. Ezeken kívül talán könnyen megjegyezhetőnek tűnik ez a négy rend, de nem volt mindig ilyen egyértelmű a rend fogalma. Például milyen szinten számít a bárói réteg külön rendnek a nemesség többi részétől? Azután születtek olyan feljegyzések is, ahol a rend szót a vármegyékre* alkalmazták.

            A országgyűlés négy rendje két házra oszlott – Magyarországon táblára -, ezek a felső- és az alsótábla.  A felsőtábla, és emellett az egész diéta elnöke a nádor* volt. A nádort négy jelöltből – két katolikus és két protestánsból – választották, és egész hátralevő életére szóló tisztség volt. Ő közvetített a király és a nemzet között. A felsőtábla résztvevői a főpapok és a főurak voltak. Főpapok alatt az érsekeket és püspököket kell érteni, de bekerülhettek ide más tisztségű egyházi személyek, például a pannonhalmi főapát* is. Mellettük a felsőtábla másik fő rétege az arisztokrácia* volt. Nevezték őket mágnásoknak is, de nem egészen egyértelmű, kiket kell érteni a fogalom alatt. Az biztos, hogy a felsőtáblán vettek részt a névleges tisztségeket képviselő urak, mint az udvari főméltóságok (főpohárnok-mester, főétekfogó-mester, főlovászmester). Az alsótábla elnöke a személynök volt, bár ezt nem foglalták törvénybe, itt a szokásjog érvényesült. Az alsótáblán üléseztek a káptalanok* képviselői, a szabad királyi városok és a vármegyék küldöttei. Ez utóbbi, bár csak mellékesen szerepelt az 1608-as törvénycikkben, fontos szerepet játszott az ország életében. Minden vármegye két-két követet küldhetett a diétára, akiknek viszont nem szabadott a saját véleményük szerint eljárni, mindenben az egész vármegye álláspontját kellett képviselniük. Kölcsey Ferenc*, Hymnus-unk* írója Szatmár megye követeként vett részt az 1832-1836-os országgyűlés alsótábláján, habár 1834-ben lemondott a tisztségről, mert nem értett egyet a vármegye konzervatív* hozzáállásával. A dalmát, horvát ésszlavón* követek a 18. századtól általában az alsótáblán vettek részt.

Kölcsey Ferenc (1790-1838)

A következő bejegyzésben a magyar diéta működését fogjuk tárgyalni.

Felhasznált irodalom

Bérenger, Jean – Kecskeméti Károly: Országgyűlés és parlamenti élet Magyarországon 1608-1918. Napvilág Kiadó, Bp., 2008.

Szijártó M. István: A diéta. A magyar rendek és az országgyűlés 1708-1792. Osiris, Bp., 2005.

Bemutatkozás

Kedves Olvasóink!

Azért hoztuk létre ezt a blogot, hogy a 18-21. századi lengyel, magyar országgyűlések működéséről, fejlődéséről, átalakulásáról képet adjunk a fiataloknak, egy olyan témában, amivel a középiskolai tanulmányaik során nem feltétlenül találkozhatnak. Célunk, hogy objektíven, az ifjúság számára is érthetően, képekkel, magyarázatokkal mutassuk be az adott országok eseménytörténetét alakító politikai hátteret. Ezt segítve fogalomgyűjteményt is készítünk majd.

De kik is vagyunk mi? 

Három tanárjelölt, akik a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanulnak már harmadik éve történelmet – többek között. Név szerint két Eszterből meg egy Ajnából áll a csapatunk, és egy féléven át tartó feladatunk blogot készíteni, aminek a témája az országgyűlések. Sok gondolkodás és megbeszélés után jutottunk el a végső tervhez, amiről lejjebb olvashattok. Mint említettük, pár év múlva visszakerülünk a közoktatásba, de nem ám az iskolapadba, hanem pont szembe, a tanári asztal mögé. Mivel mindhárman tanárként szeretnénk dolgozni, egyértelmű volt, hogy a blogot is középiskolásoknak érthető nyelvezettel írjuk meg, úgy, hogy olvasás közben nemhogy csökkenjen, hanem még nőjön is a blog használóinak érdeklődése. Hiszen mi is csak pár éve kerültünk ki abból a bizonyos iskolapadból, és még emlékszünk a középiskolások nehéz életére.

Miről is lesz szó? 

Arról már biztosan olvashattatok a történelemkönyvekben, hogyan is alakult Lengyelország helyzete a tárgyalt korszakunkban, például az ország felosztásáról, a függetlenségük elvesztéséről és a lengyel nép elnyomásáról, de arról biztosan nem hallottatok, hogy ez hogyan hatott a politikai életre és mennyiben befolyásolta az országgyűlés működését. Mindemellett a 18-21. századi magyar parlament működéséről, törvényalkotásáról, politikai életéről is szeretnénk egy rövid áttekintést adni, hiszen ez rendkívül fontos alapját képezi későbbi történelmünknek.

Következő bejegyzésünkben a fentebb említettek alapján fogunk haladni. Joggal feltehetjük a kérdést, hogy vajon maradt-e valami a „nagy” lengyel országgyűlésből, és ha igen akkor mi?  Erre próbálunk választ adni. Első ízben górcső alá vesszük a szuverenitását* vesztett Lengyelország részeinek politikai lehetőségeit, különbözőségeit, kitérünk arra, hogy kik, milyen mértékben szólhattak bele ebbe a hatalmi játszmába. Ezek után a magyar oldalt is szemügyre vesszük, de ahhoz, hogy az országgyűlés* 18. századi történetét értelmezni tudjuk, először is azt a politikai keretet kell megismernünk, amelyet a kései rendiség határozott meg. Ezt követően kerülhet sor a fontosabb diéták* bemutatására. Érdekességképpen pedig néhány politikai szereplő tevékenységét is feltárjuk előttetek. 

Lezárásként megvizsgáljuk, hogyan is hatottak ezek a "döntések", folyamatok a mai kor politikájára az adott országokban. Milyen a lengyel szejm* napjainkban, mivel foglalkozik, meddig terjed ki a hatásköre és ehhez viszonyítva miben tér el a magyar parlament ettől. 

Hamarosan jelentkezünk egy újabb bejegyzéssel, addig is tekintsétek meg a következő ráhangoló videonkat.

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=stEuQamTLXw&t=15s

(szerkesztve)

Fogalomtár

Üdv. a fogalomtárunkban. Ezzel szeretnénk megkönnyíteni a blog használatát.
A fogalmak abc sorrendben találhatóak meg. Minden itt szereplő fogalmat felhasználtunk a bejegyzéseink egyikében.


Abszolutizmus: az uralkodó korlátlan hatalmán alapuló kormányzati rendszer. Leggyakoribb formája az abszolút monarchia.

Amnesztia: görög eredetű szó, jelentése közbocsánat, büntetés elengedése, kegyelem.

Arisztokrácia: nagybirtokos főnemesség, a nemesi osztály leggazdagabb és legnagyobb hatalmú rétege.

Áprilisi törvények: 1848. április 11-én szentesítette V. Ferdinánd király, az utolsó reformországgyűlés által meghozott törvényeket foglalja magába.

Cenzusos választójog: a választójog valamilyen feltételhez kötése. Legmeghatározóbb a vagyoni cenzus volt a 19. században.

Cenzúra: latin eredetű szó, eredetileg az írásművek felülvizsgálata megjelenés előtt. A Habsburg királyok éltek a cenzúrázás folyamatával, ezzel ellenőrizve, mi az, ami megjelenhet a nagyközönség előtt és mi az, ami nem.

Dalmácia, Horvátország, Szlavónia: a Magyar Királyság, Habsburg Birodalom, majd később az Osztrák-Magyar Monarchia részei 1920-ig.

Demokrácia: népuralom, egyenjogúság. Olyan politikai rendszer, amely a népnek a közügyekben való részvételére épül.

Despotizmus: zsarnokság, önkényuralom. Az uralkodó istenként való tisztelése.

Diéta: Az országgyűlés régies, latin eredetű elnevezése.

Disszidens: eltérő nézetű, a közösségtől különváló.

Erdélyi fejedelem: a török hódítással három részre szakadt ország keleti felének, Erdélynek a választott uralkodója, az első a címen János Zsigmond (1540-1571).

Felvilágosult abszolutizmus: polgári jellegű reformokat bevezető kormányzati rendszer a hatalom megváltoztatása nélkül. Általában félperiférián levő országokban alakult ki. Főbb képviselői: Mária Terézia (Habsburg Birodalom), II. Frigyes (Poroszország) és Nagy Katalin (Oroszország).

Francia forradalom: kezdete 1789. július 14., a Bastille elfoglalása.  Megbukik az abszolutista rendszer Franciaországban, kikiáltják a köztársaságot. Az egész forradalom végül Napóleon hatalomra kerülésével, majd bukásával ér véget.

Hétéves háború: 1756-1763, a 18. század legnagyobb katonai konfliktusa, Sziléziáért robbant ki Poroszország és a Habsburg Birodalom között. Szilézia végül porosz kézen maradt.

Hymnus: 1823. január 22.; Kölcsey Ferenc költeménye, amely Erkel Ferenc megzenésítésével a nemzeti himnuszunk lett.

Integrálódik: Beolvad, beilleszkedik, beépül, asszimilálódik.

Interregnum: latin eredetű szó, törvényes uralkodó nélküli időszak, például egy uralkodó halála és az utódjának kinevezése között. Általában zavaros, átmeneti állapot.

Jakobinusok: a francia forradalom legjelentősebb politikai irányzata, 1793-ban hatalomra jutva 1794-ig diktatórikusan irányítják Franciaországot, terrorban tartva a népet.

Jobbágy: feudalista viszonyok között a földesurat szolgáló paraszti réteg tagja.

Karlócai béke: 1699, lezárja a Magyar Királyság területén folyó, a törököket kiűzi háborús időszakot.

Káptalan: kanonokok testülete egy katolikus egyházmegyében.

Konföderáció: szövetség. Független államok olyan csoportja, melyet egy szerződés hoz létre.

Konzervatív: a konzervativizmus egy eszmerendszer, lényege az értékek, hagyományok megőrzése. Elutasítja a forradalmi változásokat.

Koronázó országgyűlés: új uralkodó megkoronázása előtt hívják össze, hogy a rendek beleegyezését megnyerjék.

Közteherviselés: a nemesi adómentesség eltörlése.

Kuruc: a Habsburg hatalommal szembenálló Magyarországi fegyveres. A kurucok az osztrák sereg tagjait gúnyosan labancoknak nevezték.

Lengyel légiók: lengyel katonai csapatok, később a magyar 1848-1849-es szabadságharcba is érkeztek segítő légiók.

Liberális: a liberalizmus, másnéven szabadelvűség egy eszmerendszer, ami a személyes szabadágon és a törvény előtti egyenlőségen alapul.

Megvétóz: megakadályozza valamely testületben, hogy egy többségi határozatot elfogadjanak, érvényre, jogerőre emeljenek.

Nacionalista: a nacionalizmus politikai nézetrendszer; nemzetek kialakulásának, nemzetté válás folyamatának ideológiája. Jellemzői a nemzeti öntudat, nemzeti nyelv előtérbe helyezése.

Nagy szejm: Lengyelország 1788–1792 között működő, korszakos jelentőségű országgyűlése, diétája. Fő célja az állam szuverenitásának visszaállítása, az ország politikai és gazdasági helyzetének polgári reformokkal való megerősítése volt.

Napóleoni háborúk: globális konfliktusok sorozata, főként Európában, 1799 és 1815 között. A nevét Bonaparte Napóleonról, Franciaország uralkodójáról kapta.

Nádor: latinul palatinus, a király után a legnagyobb országos méltóság Magyarországon Szent Istvántól 1848-ig. A király helyettese.

Nemesi felkelés: latinul insurrectio, a magyar nemesek hadba hívása a király által. A nemesi kiváltságokért – például az adómentességért – cserébe a nemességnek kötelező volt hadba vonulni háború esetén.

Népképviseleti országgyűlés: szélesebb körű választójog bevezetésével már nem csak a nemesi származásúak vehettek részt az országgyűlésben. Az első magyar népképviseleti országgyűlés 1848-ban volt.

Országgyűlés: Törvényhozó testület. Az első ismert magyar országgyűlés 1057-ben volt, Székesfehérvárott.

Országgyűlési Tudósítások: Kossuth Lajos folyóirata, először a magyar történelemben a külvilág is tudomást szerezhetett egyidőben az országgyűléssel arról, hogy mi is történik ott éppen. Kossuthék sajátkezűleg másolták a cikkeket.

Országos Széchényi Könyvtár: Magyarország nemzeti könyvtára, 1802-es alapításától a mai napig.

Osztrák örökösödési háború: 1740-1748, Poroszország és a Habsburg Birodalom között tört ki, mikor a porosz uralkodó bevonult Sziléziába. A terület a háború lezárásával is porosz kézen maradt.

Ónodi országgyűlés: 1707-ben megtartott kuruc országgyűlés, a Rákóczi szabadságharc egyik csúcspontja. Törvénybe iktatták a Habsburg-ház trónfosztását.

Örökváltság: a jobbágyfelszabadítás egy formája. Az önkéntes örökváltság szerint a jobbágy maga dönthet róla, szeretné -e megfizetni és ezzel megszerezni a földjének tulajdonjogát. A kötelező örökváltság minden jobbágyok egyaránt fölszabadít (1848-ban elfogadják).

Pannonhalmi főapát: A Pannonhalmi Bencés Főapátság (máig fennáll) vezetője.

Parlament: az országgyűlés szinonimája. Szokták a magyar Országházat is Parlamentnek nevezni.

Pesti Hírlap: 1841-1849 között kiadott folyóirat, szerkesztője Kossuth Lajos.

Rákóczi szabadságharc: 1703-1711, II. Rákóczi Ferencről elnevezett szabadságharc, a Habsburgok ellen. Végül a szatmári békével zárult.

Rzeczpospolita: lengyel kifejezés, nemesi köztársaság. A latin res publica kifejezés tükörfordítása: rzecz 'dolog' és pospolita 'közös' szavakból.

Szabad királyi város: a király alá tartozó városok a középkortól kezdve. Kiváltságokkal rendelkeztek.

Szejm: A lengyel országgyűlés neve. 1493-tól a szejm volt a legfőbb törvényhozó testület az országban.

Szent Liga: 1684-ben jött létre a pápa kezdeményezésére, célja a törökök kiűzése Európából és így Magyarországról is.

Szuverén organizmus: szuverén = független, önálló.
                                     organizmus = szervezet, rendszer.

Szuverenitás: Egy államnak más államoktól és nemzetközi szervezetektől való teljes függetlensége, és az állam saját területe felett kiterjedő gyakorolt fő hatalma.

Temesköz: a Maros, Tisza és Duna folyók által határolt terület, végül az 1718-as békével szabadul fel a török uralom alól.

Tizenkét pont: az 1848. március 15-i pesti forradalom követeléseinek összefoglalása. Megszövegezői Irinyi József és Jókai Mór.

Tízek Társasága: fiatal írók csoportja az 1840-es években. Pesten, a Pilvax-kávéházban gyűltek össze. Tagjai voltak Petőfi Sándor és Jókai Mór is.

Tordai országgyűlés: Tordán több országgyűlést is tartottak. 1568-ban itt hirdették ki a vallásszabadságot Európában elsőként.

Török uralom Magyarországon: az 1526-os mohácsi vésztől kezdve a törökök betörtek Magyarországra, és nemsokára a három részre szakadt ország egyik fele Török Hódoltság néven az Oszmán Birodalomhoz tartozott. A törököket véglegesen csak Szent Liga tudta kiűzni az országból a 17. század végén.

Vármegye: a magyar közigazgatás alapvető területi egysége 1000-1949 között.

Veni Sancte: latin, jelentése ’Jöjj, Szentlélek’, pünkösdi szekvencia. Egyházi iskolákban a tanévnyitó keretein belül tartanak Veni Sancte szentmisét.

Vitam et sanguinem: latin, a teljes mondat: Vitam et sanguinem pro rege nostro. Jelentése 'életünket és vérünket királyunkért'. A magyar rendek válasza Mária Terézia kérésére.