A magyar parlament felépítése

Ha a magyar és országgyűlés* szavakat hallja az ember, vajon mi jut először az eszébe? Nagy esély van rá, hogy a reformkor: Széchenyi, Kossuth és társaik. Lehet, hogy felrémlik emlékezetünkben a tizenkét pont* harmadik pontja: „Évenkinti országgyülést Pesten”. Nevezetes még az ónodi és a tordai országgyűlés* is. Több mint ezer év történelmét tudhatjuk magunkénak, ezeknek a sűrű, eseményekkel teli évszázadoknak a politikájáról, törvényhozásáról és parlamentiségéről több kötetes könyvsorozatot lehetne kiadni. Mi ezzel meg sem próbálkozhatunk blogunk keretein belül, de akkor hogyan adhatnánk át a korszakhoz kapcsolódó tudást a legtömörebben, úgy, hogy közben olvasmányos is legyen? A következőket határoztuk el:

Az alábbiakban bemutatásra kerül a 18-19. századi magyar parlament* felépítése, utána pedig egy hosszabb-rövidebb összefoglaló következik a korszak történelmi hátteréről, a magyar országgyűlések szemszögéből nézve. Elsősorban az országgyűlések felépítésére fogunk koncentrálni, de persze muszáj kitérnünk az ott meghozott döntésekre is, a fontosabb szereplők mellett. Ne is húzzuk tovább az időt, merüljünk el a történelem bugyraiban.

Ülésezik a magyar országgyűlés - Pozsony, 1832-1836

A magyar parlament az újkorban

            A következő három fogalom mind egy jelentésre utal: parlament, országgyűlés, diéta* – ez utóbbi szó hangzik talán a legszokatlanabbul, de ezzel is találkozhattunk már a bemutatkozó bejegyzésünkben. A 11-18. század során több mint harminc különböző elnevezéssel illették hazánkban az országgyűlést. A korban a rendi dualizmus uralkodott az országban, azaz a király és a rendek között megosztott volt a hatalom. Ennek a rendi kormányzásnak a legfőbb szerve az országgyűlés, de mégsem lehet fő törvényhozó testületnek nevezni: az országgyűlés megszavazhatott bármit, ha egyet értettek a rendek, azonban a király beleegyezése nélkül mégsem jöhetett létre egyik vagy másik törvény. Viszont ez fordítva is így volt – az országgyűlés megvétózhatta* a király javaslatait, és a rendek éltek is a lehetőséggel. Ez sok konfliktus kiindulópontja volt a 18-19. század során. Egyébként az országgyűlés elsődleges céljának a korban nem is a törvényhozást tekintették, hanem az adómegajánlást és a rendek sérelmeinek orvoslását.

De mik is ezek a rendek és kik tartoztak ezekbe? Egy 1608-ban elfogadott törvénycikk szerint Magyarország lakosait négyféle rendbe lehetett sorolni: 1. főpapok, 2. bárók, 3. nemesek és 4. szabad városok. Azonnal szemet szúrhat néhány dolog: a szabad város, mint rend? Igen, a szabad királyi városok* (például Buda, Székesfehérvár vagy Sopron) küldhettek követet a diétára, aki az egész város akaratát képviselte. Azután: hol vannak azok, akik nem nemesi származásúak, mint a jobbágyok*? Az újkori Magyarországon nagyon kevés embernek adatott meg, hogy részt vehessen az ország törvényhozásában, a nem nemesi származásúak előtt csupán az 1848-as áprilisi törvények* elfogadásával nyílt meg az országgyűlés kapuja – ezt nevezzük népképviseleti országgyűlésnek*. Ezeken kívül talán könnyen megjegyezhetőnek tűnik ez a négy rend, de nem volt mindig ilyen egyértelmű a rend fogalma. Például milyen szinten számít a bárói réteg külön rendnek a nemesség többi részétől? Azután születtek olyan feljegyzések is, ahol a rend szót a vármegyékre* alkalmazták.

            A országgyűlés négy rendje két házra oszlott – Magyarországon táblára -, ezek a felső- és az alsótábla.  A felsőtábla, és emellett az egész diéta elnöke a nádor* volt. A nádort négy jelöltből – két katolikus és két protestánsból – választották, és egész hátralevő életére szóló tisztség volt. Ő közvetített a király és a nemzet között. A felsőtábla résztvevői a főpapok és a főurak voltak. Főpapok alatt az érsekeket és püspököket kell érteni, de bekerülhettek ide más tisztségű egyházi személyek, például a pannonhalmi főapát* is. Mellettük a felsőtábla másik fő rétege az arisztokrácia* volt. Nevezték őket mágnásoknak is, de nem egészen egyértelmű, kiket kell érteni a fogalom alatt. Az biztos, hogy a felsőtáblán vettek részt a névleges tisztségeket képviselő urak, mint az udvari főméltóságok (főpohárnok-mester, főétekfogó-mester, főlovászmester). Az alsótábla elnöke a személynök volt, bár ezt nem foglalták törvénybe, itt a szokásjog érvényesült. Az alsótáblán üléseztek a káptalanok* képviselői, a szabad királyi városok és a vármegyék küldöttei. Ez utóbbi, bár csak mellékesen szerepelt az 1608-as törvénycikkben, fontos szerepet játszott az ország életében. Minden vármegye két-két követet küldhetett a diétára, akiknek viszont nem szabadott a saját véleményük szerint eljárni, mindenben az egész vármegye álláspontját kellett képviselniük. Kölcsey Ferenc*, Hymnus-unk* írója Szatmár megye követeként vett részt az 1832-1836-os országgyűlés alsótábláján, habár 1834-ben lemondott a tisztségről, mert nem értett egyet a vármegye konzervatív* hozzáállásával. A dalmát, horvát ésszlavón* követek a 18. századtól általában az alsótáblán vettek részt.

Kölcsey Ferenc (1790-1838)

A következő bejegyzésben a magyar diéta működését fogjuk tárgyalni.

Felhasznált irodalom

Bérenger, Jean – Kecskeméti Károly: Országgyűlés és parlamenti élet Magyarországon 1608-1918. Napvilág Kiadó, Bp., 2008.

Szijártó M. István: A diéta. A magyar rendek és az országgyűlés 1708-1792. Osiris, Bp., 2005.