Lengyelország helyzete a 18-19. század fordulóján

A 18-19. század fordulóján továbbra is a függetlenedési vágy volt a lengyel nép első mozgatórugója, a harcolni kívánó lengyelek szemében Franciaország tűnt reális szövetségesnek. A lengyel politikai gondolkodásban ekkor kezd meggyökerezni a "Mi és a Ti szabadságotokért", az abszolutizmus* ellen, a függetlenségért és demokráciáért* folytatandó közös harc eszméje, amely végigkíséri a 19. század szabadságmozgalmait. 1797-ben Olaszországban megalakultak a lengyel légiók*. 1807-ben a Poroszországhoz csatolt lengyel területekből Napóleon létrehozta a Varsói Hercegséget. Napóleon veresége, a lengyelek számára újabb hatalmas kudarc volt. A nagyhatalmak 1815-ös bécsi döntése a lengyel területek újabb átrendezését eredményezte.

Hogyan is osztották újra a területeket?

1815-ben ismét lengyel területfelosztásra került a sor, Bécsben gyűltek össze, a nagyhatalmak nagyjai, hogy osztozkodjanak a napóleoni háború romjain. Természetesen a lengyeleknek ez is terület veszteséggel járt. Némileg módosultak a lengyel határok; a „Varsó Hercegség nagy részéből 127 ezer km²-ből 3,3 millió lakossal létrehozták a Lengyel Királyságot, Oroszországhoz kapcsolva hagyományos perszonálunió formájában. A Poznani terület Poznani Nagyhercegség néven autonómiát kapott Poroszországon belül, Krakkó és környéke pedig a három nagyhatalom ellenőrzése mellett "örökké semleges" státust nyert.”

Lengyelország. az 1815-ös kongresszusi döntés után

1818. szeptember 11-én a Köztársaság alkotmányt is kapott. A végrehajtó hatalmat a Szenátus birtokolta, a törvényhozásit pedig a Képviselők Gyűlése. Persze szépen hangzik ez a „szabad város” kifejezés, de azért a pártfogó államok képviselői (továbbra is Poroszország, Ausztria és főképp Oroszország a legbefolyásosabb) jelentős hatással voltak a Krakkó és környékén végbemenő eseményekre.

Hogyan is működött ekkor a szabad városban a politikai döntéshozás?

1815. és 1818. alkotmány

Krakkó Szabad Város közjogi felépítését, amelyet az előbb már említettem 1815. évi oktrojált alkotmány, valamint az 1818-ban megszületett második krakkói alkotmány rögzített. A két krakkói alkotmány meglehetősen kiegyensúlyozott liberális* közjogi rendszert hozott létre.  

Hogyan is épült fel a törvényhozó szerv?

A törvényhozó testület, illetve az alsóház szerepét a Képviselők Gyűlése (Zgromadzenie Reprezentantów) látta el, amely minden évben legalább egyszer összeült. A testületet a cenzusos választójoggal* rendelkező férfiak választották. (Fontos megemlítenünk hogy ekkor még a zsidó férfiak sem rendelkeztek szavazati joggal, sőt önálló önkormányzati képviselőt sem küldhettek.) A szerv eredetileg 41 főből állt. Tagjai közül 26 főt a községek lakói választottak.

Mi a helyzet a végrehajtó hatalommal?

A végrehajtó hatalomban három szerv játszott szerepet, azaz a Szenátus, a káptalan és az egyetem, amely meghatározta a város politikai és polgári életét. A részben kormányként, részben felsőházként is funkcionáló „Kormányzó Szenátus (Senat Rządzący) az elnökkel együtt összesen 13 választott tagból állt. Ebből ketten a Jagelló Egyetemet, ketten pedig a püspöki kúriátképviselték.”

Érdekesség: nem minden tisztség szól életfogytig, a helyi parlament által választott tagok közül négynek a megbízatása élete végéig, négynek pedig meghatározott időtartamra szólt. Az igazságszolgáltatás rendszerét is befolyásolta a változás, de ott csak kisebb módosítások történtek, főleg az államférfiak személyében. Természetes a képviselő ház összetétele is változik az újabb hatalmi harcok következtében, mely egy új alkotmány kiállítását is maga után vonja, de erről majd kicsit később.

Térjünk vissza az eseménytörténetünkhöz. Kezdetben a nagyhatalmak érdeke is az volt, hogy fenntartsák a békés köztársaságot Krakkó városában, de természetesen csak arra vártak, hogy a lengyelek mikor tesznek újabb kísérletet szabadságuk visszaszerzésére, ezzel megszegve az egyezséget. A politikai élet kulcsfontosságú szereplője és vezetője Szenátus elnöke lett. 1818-31 között Stanisław Wodzicki.  Természetesen az ő célja is egy egységes Lengyelország létrehozása volt, de közben fenn kívánta tartani a látszatot a nagyhatalmak békés együtt működésével. Wodzicki nem habozott együttműködni a pártfogó államokkal a liberálisok és demokraták elleni harcban se. Titkon ő s azt remélte, hogy a város gyorsan hozzá tud kapcsolódni Lengyel Királysághoz.

Stanisław Wodzicki

Mint már említettem a „szabad” város eléggé látszat kijelentésnek bizonyult, hisz a nagyhatalmak továbbra is beavatkozni kívántak a krakkói politikába. 1830-ban a pártfogó államok új alkotmányt terveztek bevezetni, de ezt megakadályozta a novemberi felkelés kitörése a Lengyel Királyságban. 1831 januárjában a diákok letartoztatták Wodzickit és Krakkó elhagyására kényszerítették. A tömeget ez sem kényszerítette feladásra, tovább folytatódtak a függetlenségi felkelések, melyeket a nagyhatalmak igyekeztek leverni.

Készítette: Juhász Eszter