Ebben a bejegyzésben Lengyelország felosztásáról lesz szó, amelynek köszönhetően a korábban bemutatott szejm működése megváltozott és az egyes területeket bekebelező nagyhatalmak kénye-kedve szerint alakult.

Azonban Oroszország hatalmi befolyása és érdekérvényesítése már a felosztás előtt is megnehezítette az állam létét. Először az orosz protektorátus (=védnökség)1717-ben vált valóra, és vezetett az állam tevékenységeinek a majdnem minden szinten való manipulálásához. A szejm ülései folyamatosan megszakadtak, a király, II. Ágost (1709-1733) kezében nem volt hatalom, a kormányzás jobb híján a mágnások kezébe került, a cár engedélye nélkül nem lehetett az államot megreformálni. Ez III. Ágost(1734-1763) uralkodása alatt sem változott, hiszen semmiféle erőfeszítést nem tett, hogy az oroszoktól megszabaduljon. Halála után II Katalin (1762-1769) cárnő terve az volt, hogy az orosz védnökséget átalakítsa és ehhez konfliktust kellett kirobbantania.

Lengyelország belső gondokkal küzdött, a szejm munkáját folyamatosan megbénította a liberum veto, a Lengyel Királyságnak és a Litván Nagyfejedelemségnek különböző érdekei voltak, így semmiféle reformot nem lehetett végrehajtani. Ezen kívül a szomszédos nagyhatalmak is megbénították az országot, konfliktusaikat a lengyel hon terültén igyekeztek rendezni. Ha a lengyelek mégis erőt vettek magukon és újításokat akartak végrehajtani, akkor az oroszok vagy a poroszok közbeavatkoztak, hogy azok ne valósulhassanak meg. Ilyen történt 1764-ben is, amikor az országgyűlés az általános vámrendszer létrehozásáról döntött. Ez nem tetszett II. Frigyes porosz királynak (1740-1786), ezért addig lőtte és terrorizálta az áruszállító lengyel hajókat, amíg teljesen el nem vetették a vámrendszer kidolgozásának tervét.

Katalin cárnő kezdetben azt a politikát támogatta, hogy szépen lassan kell bekebelezni Lengyelországot, minden adandó alkalommal kell egy kis szeletet elvenni tőle, majd ezt a politikai módszert végül felváltotta az „egyszerre az egészet” elve. Poroszország nemzetközi élősködő volt, lassan kívánt terjeszkedni,körültekintő politikát folytatott és kivárt. Ezzel ellentétben Ausztriának nem voltak területi igényei, nem rendelkeztek olyan nagy erőforrásokkal, ezen kívül gyűlölte a poroszokat és tartott az oroszoktól.

A porosz- orosz együttműködésnek köszönhetően a lengyel királyválasztáson sikerült hatalomra juttatni II. Szaniszló Ágostot, aki intézkedéseivel magára haragította a nemességet a liberum veto eltörlésére tett javaslattal, emellett a katolikus egyházat is maga ellen fordította, de még Frigyes is kiábrándult belőle a vámra vonatkozó tervei miatt. Repnyin, Katalin megbízottja, és általában az oroszok nagyon hatékonyak voltak a provokációban, aminek köszönhetően az országban több fegyveres tábor is alakult, és egy veszélyes, egész országra kiterjedő mozgalom volt kibontakozóban. Repnyin először megnyerte magának mind az ellenzéket, mind a királyt, majd összehívta az országgyűlést, ahol kimutatta a foga fehérjét. Négy vezető ellenállót is elfogatott, ezek után felfüggesztette az ülés. Azonban az orosz kegyetlenkedések nem maradtak válasz nélkül, újabb konföderációk jöttek létre, amelyek négy évig tartó háborút robbantottak ki. Ez alatt a cárnőnek nemcsak az felkelések leverésével kellett foglalkozni, hanem a törökök elleni háború is lekötötte a figyelmét. Ahogy szaporodtak a gondjai, Frigyes úgy vált egyre elégedettebbé, hiszen a célja az volt, hogy kivárja amíg Katalin be nem adja a derekát terve megvalósításához. Közben Ausztria is nagy lehetőséget látott a legyengült köztársaság haldoklásában, így kihasználva a helyzetet bevonult a Szepességbe, Nowy Targba és Nowy Saczba, majd elfoglalta azokat, emellett titkos szövetséget kötött Törökországgal az oroszok ellen. A nemzetközi színtéren pont úgy alakult a helyzet, ahogy Frigyes, porosz király tervezte, a helyzet tarthatatlanná vált, a nemzetközi stabilitást veszélyeztette Lengyelország gyengesége, csak a törvényes feldarabolás oldhatta meg a problémát. 

1772-ben elvi megállapodást kötött a három nagyhatalom: Poroszország, Ausztria és Oroszország a köztársaság felosztásáról. Öt hónap alatt sikerült a részekről megegyezni, Frigyes Chelmnót, Kujáviát és Poroszföldet, Katalin lengyel Livóniát és a polocki,vityebszki, mszcsiszlávi, minszki vajdaságokat, Mária Terézia (1740-1780) Új-Lengyelország déli részének nagyobbik felét és a Bialától a Dnyeszter partjáig terülő részt kérte. Így Poroszország 5, Oroszország 12.7, míg Ausztria 11.8%-át szerezte meg Lengyelország területének. A felosztásról szóló szerződést 1772. július 25-én írták alá „ A legszentebb Szentháromság nevében”.

Az első felosztás legsúlyosabb következménye a második felosztás volt, ami a harmadikat eredményezte. Amikor a felosztás által létrejött feszültség enyhülni látszott, és az oroszok kicsit háttérbe húzódtak, a lengyel reformerek és nacionalista mozgalmak előtörtek, amikre a megtorlás és az újabb felosztás lett a válasz. Az oroszok rendszerint kérték a másik két nagyhatalom beleegyezését a lengyelekkel szembeni fellépéshez, azok pedig cserébe újabb részeket követeltek. Így az 1791. május 3-ai alkotmány, mely aláásta az oroszoktól való függést egy újabb háború megindítója volt, ami mintegy két évig tartott. A lengyelek abban reménykedtek, hogy az 1790-ben kötött barátsági szerződés értelmében a poroszok segítségükre fognak sietni, azonban azok Katalin fenyegetésének és az új területszerzés lehetőségének reményében elárulták őket. 1793. január 4-én lett érvényes a második felosztás. Az egyezmény aláírása értelmében Poroszországhoz került Danzing és egész Ó-Lengyelország, Oroszország pedig magának tudhatta a Litván Nagyfejedelemséget. Ausztria, mivel nem vállalt részt a háborúban, így területet sem kapott.

1794-ben újabb nemzeti felkelés indult meg, melynek fő célja a függetlenség kivívása volt. Kezdetben nagy sikereket értek el, azonban amikor Katalin cárnő kezébe vette a felkelés leverésének irányítását, akkor már esélyük sem volt nagyhatalmak túlerőben lévő seregével szemben. 1795-ben Ausztria a Krakkó körüli nagy területeket foglalta el, és elnevezte Új Galíciának, a Varsó környéki rész Poroszországhoz került Új Dél-Poroszország néven, az oroszok pedig a keleti határvidékből tulajdonítottak el egy hatalmas darabot.

„A felosztás óta a mai napig Lengyelország nem ura saját történelmének, és nincs politikailag önálló léte. Kereskedelmétől megfosztották, szövetségese nincs egy se, s nincs elég belső ereje, sem megfelelő bevétele ahhoz, hogy az idegen uralmat lerázza magáról, s mivel minden oldalról igen hatalmas monarchiák szorongatják, a jelek szerint csak csendben várhatja, hogy kimondják rá az ítéletet, amely nyomán csupán üres váz marad belőle…” –írta a varsói brit nagykövet 1788-ban. De láthatjuk ugyanez elmondható róla a harmadik területdarabolás után.



Most, hogy már ismerjük Lengyelország szétszakadásának történetét, bátran folytathatjuk a szejm működésének tárgyalását ezen időszakban.

Felhasznált irodalom

Davies, Norman: Lengyelország története. Osiris, Bp., 2006.

Szokolay Katalin: Lengyelország története. Balassi Kiadó,Bp., 1996.