2018. május 14., hétfő

Búcsúszó

"A történelem sosem búcsúzik. Csak annyit mond, később találkozunk." Eduardo Galeano

Országgyűlések. Ez egy igen tág és szerteágazó téma. Mikor belekezdtünk a blog írásába, kissé elveszve éreztük magunkat az újkori történelem szövevényes rétegei között. Rengeteg anyag állt a rendelkezésünkre számtalan különböző szakirodalom alapján és egy röpke pillanatig tanácstalanok voltuk – hol kezdjük? Mi az, amit mindenképpen érdemes kiemelni az egész világon átívelő politikai rendszerek sokaságából? Melyik ország parlamentaritására koncentráljunk? Egy közös ötletelés után Lengyelország mellett kötöttünk ki. A lengyelek parlamentjéről csak annyit tudtunk, hogy szejmnek nevezik. Homályosan rémlett még a korábbi tanulmányok alapján, hogy különös felállású volt ez a parlament – nehezükre esett egyetérteni és ezáltal törvényeket hozni, és többek között ez is kiváltó oka volt annak a folyamatnak, amely az ország felosztásába torkollott. Az, hogy hazánk, Magyarország országgyűléseiről írjunk, nem volt ilyen egyértelmű választás, talán azért, mert ezt a témát mindannyian nagyon jól ismerjük. Mégis, mikor felvetettük a gondolatot, ez tűnt a helyes útnak.

            Egy állam országgyűléseit bemutatni érdemes, de nem túl kifizetődő. Több országról írni egyszerre viszont idő hiányában lehetetlenség lett volna, sőt, a blogot sem akartuk túlzsúfolttá tenni. Így állapodtunk meg az arany középútnál, ami két állam, Lengyelország és Magyarország országgyűléseinek részletes bemutatása és ezáltal összehasonlítása. Reméljük, sikerült elérnünk a kitűzött célt, és a lehető legjobb módon engedtünk betekintést a kétféle parlamentaritás működésébe és történetébe.

            A lengyel és magyar viszonyokat vizsgálni pedig annál hálásabb feladat, hiszen a két népről köztudott, hogy mindig jó barátságban voltak egymással. Nem hiába szól úgy a mondás: Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát (lengyelül: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”). A mondás a lengyel köznemesség köreiből származik, akik felismerték, hogy a magyar nemesi mentalitás mennyire hasonlít az övékhez. Emellett a harcmodoruk is hasonló volt. Más népek közötti kapcsolatról nincs vagy nem maradt fenn hasonló versike, ami még különlegesebbé teszi a magyar-lengyel barátság e példáját.


            A két nép tényleg már évszázadokkal ezelőtt is szoros kapcsolatban volt egymással. A magyar királyok barátsággal fordultak a lengyelek uralkodók felé, és fordítva. Nagy Lajos királyunk idején perszonálunió alakult ki a két ország között – ami azonban Lajos halála után felbomlott, mivel ő a két lányára hagyta a két országát. Báthory István erdélyi fejedelmet 1576-ban a királyválasztó gyűlésen lengyel királlyá koronázták. A lengyel és a magyar nép mindig számíthatott egymásra: II. Rákóczi Ferenc szökése után Lengyelországba menekül. Az 1848-1849-es szabadságharcnak egyik legnagyobb és legismertebb hőse, Bem tábornok lengyel volt. Amikor a II. világháború kezdetén Hitler lerohanta Lengyelországot, Magyarország - ellenkezve a német vezetővel - megnyitotta a határait és több mint százezer lengyel menekültet fogadott be. A lengyel-magyar barátság azonban nem csak a történelem lapjain létezik. 2007-ben a magyar Országgyűlés és a lengyel szejm március 23-at a lengyel-magyar barátság napjának nyilvánította. Bár sem a származásunk, sem a nyelvünk nem rokona a lengyelnek, mégis egy különleges kapocs tartja össze a két népet, ami nem tűnik úgy, hogy halványodna az idővel.

            Minden szempontból sok tapasztalatot szereztünk a félév során, miközben együtt szerkesztettük a blogot. A szaktárgyi tudáson felül az első, amit ki kell emelnünk, az a csapatban való munka és együttműködés tapasztalata. Ez nem ment mindig fennakadások nélkül, voltak nehézségek és bonyodalmak, de semmi olyasmi nem állt az utunkba, amit ne tudtunk volna megoldani. Akadt problémánk a blog szerkesztőfelületével, a blogba való belépéssel. Sokszor nehéz volt az óriási anyagból kiválogatni, ami feltétlenül szükséges a cikkjeinkbe. Egy blog írása időigényes, főleg, ha valaki a formázásra és a kinézetre is gondol. Az igazság az, hogy ez a félév egy hosszú utazás volt a számunkra, amit nem feltétlenül kezdenénk újra elölről, de mégis, már csak a tapasztalatok miatt is örülünk, hogy megtörtént.

            Tehát most búcsúzunk. Reméljük, hogy a blog hasznos lesz még valaki számára, aki ide téved. Jó olvasást és ismeretszerzést kívánunk mindenkinek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói, J. Eszter, Sz. Eszter és S. Ajna.

Népek tavasza

1848 tavaszát szokás a népek tavaszának nevezni. A népharag eredményezte forradalom végigsöpört szinte egész Európában, így Szicíliában, Milánóban, Rómában, Párizsban, Münchenben, Berlinben, Bécsben, Pesten és még számos más nagyvárosban is.


De mi történt Lengyelországban ekkor?

Lengyel szempontból inkább mondható az, hogy 1848 tavasza, más népek tavasza, ugyanis a lengyelek nem ragadták magukhoz a kezdeményezést, meghúzták magukat. Túl élénken élt bennük az összes eddigi sikertelen felkelés és a felkeléseket követő megtorlás. 
Ugyanakkor a forradalmi eszmék, melyeket három részre oszthatunk: alkotmányos, társadalmi és nemzeti eszmék, mind érintették a lengyeleket. Úgy tűnt a lengyel ügynek támogatói, sőt szövetségesei lesznek, mivel a célok közösek.
A lengyelek a külföldi eseményekben vettek részt aktívan, Adam Mickiewicz például légiót állított fel, amelynek a jelszava a következő volt: "ahol a gonosz, ott lakik a hazám", és valóban így is volt. 1848 augusztusában Lombardiában az osztrákokkal vette fel a harcot, majd egy év múlva áprilisban már Genovában tevékenykedett, júniusban pedig Róma védelmére sietett. Emellett számos lengyel katonai tábornok ajánlotta fel szolgálatát, ezzel is támogatva a forradalom ügyét. 

És mi történt Magyarországon?

A nemzetközi mozgalmak hatására 1848. március 15-én hazánkban is kitört a forradalom. Március 17-én István nádor kinevezte Batthyány Lajost miniszterelnökké, majd április elejére megalakult az első felelős kormány, amely kidolgozta az áprilisi törvényeket. A törvények értelmében megvalósult  többek között az Erdéllyel való unió, a sajtószabadság, a jobbágyfelszabadítás és sok más korábbi követelés. Magyarország alkotmányos királysággá vált, a rendi gyűlést a népképviseleti országgyűlés váltotta fel. Az április törvények nagy sikert hoztak, azonban maradtak hiányosságok is, nem esett szó a nemzetiségi kérdésekről, az Ausztriához fűződő viszonyról, és problémás volt a külügy, hadügy és pénzügy kérdése is. Egyre jobban kiéleződtek az ellentétek Bécs és Pest között, valamint a kormány és a nemzetiségek között. Bécs az önálló magyar pénzügy, hadügy minisztériumának a felszámolására törekedett, de mivel ehhez nem volt elég ereje a nemzetiségeket használta fel, hogy elérje célját. Aktív támogatója volt a szerb és horvát kisebbségi felkeléseknek, melyek leveréséhez szükség lett volna az Ausztriában állomásozó magyar hadseregre, azonban ezt a kérést megtagadta. Így hazánk tíz magyar honvéd zászlóaljat állított fel, és sikert aratott a Jellasics vezette horvát támadással szemben. A horvátok Bécsbe vonultak vissza, ahova az újonnan kitört forradalom hatására a magyar seregek követték őket, hogy a bécsi felkelőket segítsék. Azonban ez nem valósult meg, mert az osztrák sereget vezető Windischgrätz meghiúsította a törekvést. Ezek után a császári udvar nyíltan szembeszállt a magyar erőkkel, és legfőbb céljának a magyarok térdre kényszerítését tartotta. Kezdetét vette a magyar szabadságharc...

Ki volt Bem József?


Nemesi származású lengyel tábornok, aki részt vett a  napóleoni háborúkban, és az 1830-31-es lengyel felkelésben is. 1848. november 1-én a magyar szabadságharc szolgálatába állt, november 29-én Kossuth az erdélyi csapatok főparancsnokává választotta. Bem a 13 ezer fős seregével 3 hónap alatt kiűzte az osztrák haderőt Erdélyből. Többek között felszabadította Kolozsvárt, elfoglalta  Marosvásárhelyt, Nagyszebent és bevonult Brassóba is. 1849 márciusára már altábornaggyá nevezték ki. 1849 tavaszán Temesközi hadjáratba kezdett, és sikereket ért el Bánát térségében. Azonban visszavonulásra kényszerült a hatalmas orosz hadsereg előrenyomulása miatt. Segesvárnál szembenézett a túlerőben lévő cári sereggel, mely döntő vereséget mért rá. Ezután újabb vesztes csata következett, majd 1849. augusztus 9-én Temesvár lett a végső vereség színhelye. E hónap 18-án Törökországba emigrált.
Forrás: 
https://www.youtube.com/watch?v=JMuWAgMdNRI

2018. május 9., szerda

Lengyelország helyzete a 18-19. század fordulóján - folytatás


Az 1833-as alkotmány okozta parlamenti változások

A novemberi felkelés után Oroszország és Ausztria is megelégelte a lázadásokat és tudták, hogy semmi esélyük együttműködni a lengyel nemességgel a Szabad Város területén. Ettől fogva a nagyhatalmak politikájának középpontjába a Köztársaság szabadságának korlátozása vált. Ennek a jele többek között az új alkotmány volt, amelyet a pártfogó államok erőszakoltak rá, 1833. május 30-án. Ez az alkotmány a lengyel parlamentet is jelentősen átalakította.

1833-ban kilenc főre csökkent a szenátorok létszáma (az elnök mellett csak nyolc szenátor maradt). Közülük hetet a Képviselő Gyűlés választott (kettőt az életük végéig), egyet továbbra is a krakkói székes káptalan. Korábban az egyetem oktatói is képviselő joggal rendelkeztek, melyet most elveszítettek.  A város életében az elnöke kulcsfontosságú szerepet játszott, hisz egyben a Szenátus elnöki pozícióját is ő töltötte be.  A Szenátus fő feladata a végrehajtó hatalom gyakorlásának az ellenőrzése volt. Mandátuma is változott, eddig hároméves mandátummal rendelkezett, de 1833-ban hat évre hat évre növelték ezt. Kinevezéséhez és döntéseihez viszont már kellett a három nagyhatalom helytartójának beleegyezése is.

Az 1833 utáni változások a Képviselő Gyűlésre is kihatottak. A testület már csak három évente ült össze, így korábbi funkciója is elveszni látszott. Igaz, akkor hat héten keresztül tanácskozhattak. A következő években sem javult a helyzet, ugyanis a nagyhatalmak 1835 októberében Berlinben egy titkos megállapodást kötöttek, amely szerint bármely, függetlenségre irányuló cselekmény esetén az osztrák hadsereg elfoglalhatja a Köztársaságot.

De mi történt a 19. században?

Blogunkban már korábban részleteztük, hogy hogyan is történt az a bizonyos hármas felosztás és, hogy ebből mely területeket szerezte meg a Nagy Oroszország, Poroszország és Ausztria, illetve beszéltünk a politikai viszonyokról, alkotmány kísérletekről, de mennyiben változott ez a 19. századra? Hisz a régi területek újra felosztásra kerültek…

A perszonálunió formájában Oroszországhoz csatolt Lengyel Királyság félig szuverén organizmus* volt. Alkotmányos rendszere és az orosz despotizmus* összeütközése nem sokáig váratott magára. 1830. november 29-én Varsóban felkelés robbant ki. Az 1831 szeptemberéig tartó lengyel-orosz háborút követően, a cár nemcsak alkotmányát törölte el, de a Királyságra emlékeztető összes intézményt is.


A krakkói köztársaság és címere

1846-ban a Krakkói Köztársaságban robbant ki a felkelés, amely a jobbágyreform elmaradása miatt. Az elkeseredett paraszti tömeget leverték, így a felkelés bukása a terület Ausztriába való beolvasztását eredményezte. Már a magyar történelemből ismerhetjük az 1848-as forradalmi időszakot, természetesen a lengyelek is tovább próbálkoztak szítani a forradalom lángját, de a lengyel területeken egységes nemzeti felkelésre nem került sor, a lengyelek más népek, így Magyarország függetlenségi háborújában játszottak inkább jelentős szerepet, s tovább reménykedtek, hogy egyszer az ő függetlenségükre is sor kerülhet.

Készítette: Juhász Eszter

Lengyelország helyzete a 18-19. század fordulóján


A 18-19. század fordulóján továbbra is a függetlenedési vágy volt a lengyel nép első mozgatórugója, a harcolni kívánó lengyelek szemében Franciaország tűnt reális szövetségesnek. A lengyel politikai gondolkodásban ekkor kezd meggyökerezni a "Mi és a Ti szabadságotokért", az abszolutizmus* ellen, a függetlenségért és demokráciáért* folytatandó közös harc eszméje, amely végigkíséri a 19. század szabadságmozgalmait. 1797-ben Olaszországban megalakultak a lengyel légiók*. 1807-ben a Poroszországhoz csatolt lengyel területekből Napóleon létrehozta a Varsói Hercegséget. Napóleon veresége, a lengyelek számára újabb hatalmas kudarc volt. A nagyhatalmak 1815-ös bécsi döntése a lengyel területek újabb átrendezését eredményezte.

Hogyan is osztották újra a területeket?

1815-ben ismét lengyel területfelosztásra került a sor, Bécsben gyűltek össze, a nagyhatalmak nagyjai, hogy osztozkodjanak a napóleoni háború romjain. Természetesen a lengyeleknek ez is terület veszteséggel járt. Némileg módosultak a lengyel határok; a „Varsó Hercegség nagy részéből 127 ezer km2-ből 3,3 millió lakossal létrehozták a Lengyel Királyságot, Oroszországhoz kapcsolva hagyományos perszonálunió formájában. A Poznani terület Poznani Nagyhercegség néven autonómiát kapott Poroszországon belül, Krakkó és környéke pedig a három nagyhatalom ellenőrzése mellett "örökké semleges" státust nyert.”


Lengyelország. az 1815-ös kongresszusi döntés után

1818. szeptember 11-én a Köztársaság alkotmányt is kapott. A végrehajtó hatalmat a Szenátus birtokolta, a törvényhozásit pedig a Képviselők Gyűlése. Persze szépen hangzik ez a „szabad város” kifejezés, de azért a pártfogó államok képviselői (továbbra is Poroszország, Ausztria és főképp Oroszország a legbefolyásosabb) jelentős hatással voltak a Krakkó és környékén végbemenő eseményekre.


Hogyan is működött ekkor a szabad városban a politikai döntéshozás?

1815. és 1818. alkotmány

Krakkó Szabad Város közjogi felépítését, amelyet az előbb már említettem 1815. évi oktrojált alkotmány, valamint az 1818-ban megszületett második krakkói alkotmány rögzített. A két krakkói alkotmány meglehetősen kiegyensúlyozott liberális* közjogi rendszert hozott létre.  

Hogyan is épült fel a törvényhozó szerv?


A törvényhozó testület, illetve az alsóház szerepét a Képviselők Gyűlése (Zgromadzenie Reprezentantów) látta el, amely minden évben legalább egyszer összeült. A testületet a cenzusos választójoggal* rendelkező férfiak választották. (Fontos megemlítenünk hogy ekkor még a zsidó férfiak sem rendelkeztek szavazati joggal, sőt önálló önkormányzati képviselőt sem küldhettek.) A szerv eredetileg 41 főből állt. Tagjai közül 26 főt a községek lakói választottak.

Mi a helyzet a végrehajtó hatalommal?

A végrehajtó hatalomban három szerv játszott szerepet, azaz a Szenátus, a káptalan és az egyetem, amely meghatározta a város politikai és polgári életét. A részben kormányként, részben felsőházként is funkcionáló „Kormányzó Szenátus (Senat Rządzący) az elnökkel együtt összesen 13 választott tagból állt. Ebből ketten a Jagelló Egyetemet, ketten pedig a püspöki kúriátképviselték.”

Érdekesség: nem minden tisztség szól életfogytig, a helyi parlament által választott tagok közül négynek a megbízatása élete végéig, négynek pedig meghatározott időtartamra szólt. Az igazságszolgáltatás rendszerét is befolyásolta a változás, de ott csak kisebb módosítások történtek, főleg az államférfiak személyében. Természetes a képviselő ház összetétele is változik az újabb hatalmi harcok következtében, mely egy új alkotmány kiállítását is maga után vonja, de erről majd kicsit később.

Térjünk vissza az eseménytörténetünkhöz. Kezdetben a nagyhatalmak érdeke is az volt, hogy fenntartsák a békés köztársaságot Krakkó városában, de természetesen csak arra vártak, hogy a lengyelek mikor tesznek újabb kísérletet szabadságuk visszaszerzésére, ezzel megszegve az egyezséget. A politikai élet kulcsfontosságú szereplője és vezetője Szenátus elnöke lett. 1818-31 között Stanisław Wodzicki.  Természetesen az ő célja is egy egységes Lengyelország létrehozása volt, de közben fenn kívánta tartani a látszatot a nagyhatalmak békés együtt működésével. Wodzicki nem habozott együttműködni a pártfogó államokkal a liberálisok és demokraták elleni harcban se. Titkon ő s azt remélte, hogy a város gyorsan hozzá tud kapcsolódni Lengyel Királysághoz.

Stanisław Wodzicki
Mint már említettem a „szabad” város eléggé látszat kijelentésnek bizonyult, hisz a nagyhatalmak továbbra is beavatkozni kívántak a krakkói politikába. 1830-ban a pártfogó államok új alkotmányt terveztek bevezetni, de ezt megakadályozta a novemberi felkelés kitörése a Lengyel Királyságban. 1831 januárjában a diákok letartoztatták Wodzickit és Krakkó elhagyására kényszerítették. A tömeget ez sem kényszerítette feladásra, tovább folytatódtak a függetlenségi felkelések, melyeket a nagyhatalmak igyekeztek leverni.

Készítette: Juhász Eszter